LESENCEISTVÁND
TÖRTÉNETE

Lesenceistvánd. I.1. 1535: Isthwand alaiter Lessenche Istvand (Lib. Reg. I. 506.)

Az Istvánd helységnév az István személynévből képződött. A megküldönböztető szerepű Lesence- előtag a patak mellékére utal. (Irodalom: FNESz 378.)

A Lesence-patak mellett települt falu. Határa 1720-ban dombok alatt, erdők és nádasok között fekszik – ezért a kevés szántója is vizenyős. Egy köböl után tisztán 22 ½ köböl a termés. 1778-ra a lakosság az erdők kiirtásával jelentős mértékben megnagyobbította szántóit. Két nyomásra vannak osztva és egész helyhez 15-16, majd az úrbérrendezés után 20 hold szántó tartozott, amely különösen rozs termelésére alkalmas. A rét és legelő kevés, ezért a közeli pusztákban bérelnek legelőt. 1778-ban egész telekhez 8 kaszás rét járt. Faizási lehetőségük van saját határukban és Pabar pusztán is. Áruikat a keszthelyi és sümegi piacukon értékesítik. A település urai XIV. sz.-ban a Dersfiek, akik a pannonhalmi apátsággal pereskednek birtokukért. Csere révén végül is az utóbbi kezére került, de a XVI. sz.-ban már Csoron András és leszármazói a birtokosok, majd a XVII. sz.-tól folyamatosan az Esterházy család birtokolja Devecser, illetve Pápa váraihoz.

A lakosság létalapját a földművelés és a szőlőtermelés alkotta. Gabornafélékből elsősorban rozsot termeltek. Szőlőhegye saját határában „Istvándi hegy” néven ismert. Az itt termett bor után a tizedet 1603-ban – később is – Sümegre szolgáltatják. 1627-ben két 10-10 holdas urasági szőlőt írnak össze – de csak az egyik művelt. 1696-ban, amikor a gazdák nem rendelkeztek elegendő igával, 95 hold bevetett  területet és 40 kapás  megművelt szőlőt írtak össze. 1720-ban a lakosok azt vallják, hogy szőlőik új telepítésűek – nem jövedelmeznek. Ez évben a szántó 31 ½ pozsonyi köblös, a szőlő 29 ½ kapás. 1770-ben a rozstermés már 1301, a tavaszi 284, a kukorica 152 ½ pozsonyi mérő termett. A bortermés ez évben 426 kapás szőlő után 1117 akó, amely 4 hl-es átlagtermésnek felel meg kisholdanként. 1778-ban 79 helybeli és 22 vidéki gazda összesen 527 kapás szőlőt művelt. A termelt bort félévig a termelők mérhették. 1873-ban 5940 hektoliter bort szüreteltek.
Egyéb haszonvételeik az állattenyésztés, a halászat, a Balatonban és a gesztenyések. Bérlik a földesúr kétkerekű „Kőképi” malmát.
Iparral a lakosok nem foglalkoznak, csak 1770-ben írnak össze 3 kézművest: 2 takácsot és 1 kerékművest, akik azt vallják, hogy iparukból jövedelmük nincs. 1828-ban 7 az iparosok száma. A település sorsát és fejlődését a török iga, valamint a földesúrhoz való viszony – az úrbéri terhek alakulása – határozták meg. A török már 1545-ben elfoglalta a települést. 1553-tól már az egész szántói járás hódolt és fizette az adót még a XVII. sz.-ban is – 1629-ben Istvánd sarca évi 100 forint. A kocsipénz 10 forint, 4 akó bor és élelem. 1548-ban a falut felégették a törökök, lakossága a hegyekbe menekült. Puszta 1550-ben és 1564-ben. Hosszabb lakottság után a török uradalom végén ismét elnéptelenedik. 1692-ben kezdték csak újra megtelepíteni magyar lakossággal. A falu olyan szegény, hogy 1696-ban nem tudja a határt teljesen megművelni. 1711-ben a pestisjárványban 6 gazda meghalt. A község adóssága ez évben 249 forint.

Az 1720 körüli években indul meg a gazdasági fejlődés, amely a század végére erőteljes fellendülést eredményez. 1711-ben 9, 1745-ben 51 jobbágy, 1750-ben         56 kolónus, 1777-ben 73 pár, 1805-ben 141 család a lélekszám. A falu társadalma 1770-ben: Az összeírt 85 család közül 75 a szeriális, 10 extraszeriális. Foglalkozás szerint: 2 hajdú, 1 községi kovács, 2 községi kanász, 1-1 csordás, ökrész, kocsmáros, molnár és „neocolonus”. 1805-ben 1 honorácior, 3 polgár és kézműves, 2 nemesek szolgája, 50 paraszt, 95 zsellér, lakó és kertész, fiúgyermek 97, nő 372, összesen 720 lélek. Ez a társadalom örökös jobbágy még a XVIII.sz. végén is, akik devecseri, illetve pápai úriszék illetékessége alá tartoznak. A lakosok az egymásközti pereiket a falu székén intézhetik el – az úriszékhez fellebbezhetnek. A volt jobbágyok és földesurak elkülönítési egyezsége 1859-ben kelt. A jobbágyoknak a földesúrhoz való viszonyát, úrbéri kötelezettségeit sem urbárium, sem szerződés nem szabályozta – az a szokáson és az uraság szükségletén alapult. Legsúlyosabb terhet jelentette a robot. A jobbágyoknak a földesúr földjein és szőlőiben adódó összes munkát el kellett végezniük. A telkek után cenzust fizettek, egész telek adójövedelme 4 forint. A XVII. sz. végén enyhített az uraság a terheken. Árendát vezetett be, amelyben a robot megváltása is benne volt. 1686-ben 60, 1705-ben már 98 forint az árenda. 1720 után ismét visszaáll a robot és a telekcenzus, majd 1768-ban az urbárium lépett jogaiba. A XVI-XVII. sz.-ban szolgáltatták a földesúrnak a kilencedet, a veszprémi püspöknek a tizedet. Az uraságtól borkimérést és a malmot bérbe vették. A malom bére 1705-ben 3 forint és 1 rókabőr, vagy 1 forint 50 dénár. Súlyosbította a jobbágyok terheit – a XVIII. sz.-ban – hogy a bordézsmát a földesúr pincéjébe kellett szállítaniuk. A gesztenye hegyvámját is nagymértékben felemelték az urbárium behozatala után. A gesztenyések használatáért 1705-ben 16 köböl gesztenyét kellett adni. Az úrbérrendezés előtt évi 19-21 forint az évi hegyvám, amit 1772-től 22-24 forintra  emeltek – az 1780-as években már ennél is többet szedtek. 1781-ben panasszal fordultak emiatt urukhoz, Esterházy Károly egri püspökhöz. 1778-ban és 1781-ben újabb urbáriumok keltek, amelyek alig tértek  el az 1768. évitől.
1773-ban magyar lakosságú falu, katolikus népességgel. A XVIII. Sz. első felében Nemesvita, később Lesencetomaj filiája. Ebben az időben az egyházmegye megújítását nagy egyéniség irányítja Padányi Bíró Márton személyében, a püspöki szolgálatot 1745-ben kezdi meg. A következő évben 1746 szenteli fel templomunkat. 1748-tól kezdődő anyakönyvei is itt vannak. Régi kőegyházát 1745-1746-ban restaurálják és bővítik. Ezt használják 1777-ben is, 1770-ben a községben tanító működik. A Keszthely és Tapolca között fekvő Istvánd a XIX. század folyamán duplájára növelte népességét.

Határa viszonylag nagy kiterjedésű, 1857-ben 4698 kh, amelynek 67,9 %-a erdő. A szántó területe 626 kh (13,3 %), a szőlőé 204 kh (4,3 %). Földesura még 1785-ben Esterházy Károly gróf, Fényes és Thiele a Nedeczky famíliát említi.
1859-ben elkülönítési  egyezséget kötnek a földesúrral, mely szerint 24,5 kh-t, 6 kh legelőt és telkekként 2 kh erdőt különítenek el. A tagosítási birtokkönyv 1861-ből való. A századvégi tulajdonos Esterházy Pál gróf. A falu állattenyésztése ebben az időben már jelentős: 372 szarvasmarha, 46 ló, 785 sertés, 2159 db baromfi volt 262 gazdaságában.
Gyümölcsfaállományában a szilva és a meggy az uralkodó – gesztenyése 751 db-ot tett ki. Lesenceistvándon – Tapolca és a közeli bányavidék közelsége miatt – már a század első évtizedeiben jelentős a nem mezőgazdaságból élő népesség aránya. 1910-ben már 106 lakosa él az iparból, 10 a kereskedelemből és 8 a közlekedésből. Figyelemre méltó a cselédek és mezőgazdasági munkások száma is. Ezek keresőinek száma 115, eltartottaikkal együtt 336 fő. A mezőgazdasági nincstelenek az uradalmakba járnak dolgozni. Somogy és más megyékben részes aratást és idénymunkát vállalnak.
A községben 1935-ben volt egy 3566 kh-as nagybirtok, a Szigligeten lakó Esterházy János gróf birtoka, valamint a község úrbéreseinek 279 kh-as birtoka. Az 1 kh-on aluli gazdaságok száma jelentős a faluban.
Kisiparosainak száma: 3 kovács, 2 cipész, 2 kőműves és 1 bognár.
A második világháború előtt a közel 1200 lakosú falunak 2 szatócs üzlete. Hangya fogyasztási szövetkezete és 2 kocsmája volt.
Iskolája korábban két tantermes, két tanerős felekezeti iskola volt.
1958-ban villanyt kapott a község. A termelőszövetkezet 1960-ban alakult. Taglétszáma 1960-ban 288 fő. Összterülete 1111 kh, ebből 434 kh szántó. Szarvasmarha-állománya 138 db volt. 1970-ben a tsz egyesült a Balatonedericsi Mgtsz-szel.

A nyolcvanas, kilencvenes években jelentősen megjavultak az ipari munkalehetőségek is. A lakosság köréből közel 500 fő jár el Uzsabányára, Nyirádra, Tapolcára, Zalahalápra. A keresők és eltartottjaik 31,2 %-a élt 1970-ben a mezőgazdaságból.
A foglalkozási megoszlásban bekövetkezett változást tükrözi a falukép is. Rendezett utcák, egyik oldalon kövezett járdával. A házak előtt kiskert, mögötte konyhakert, gyümölcsös. 1959-ben bitumenes utat kapott a falu. 1955-1976 között 93 családi ház épült.
Fontosabb üzemei: Délkő Kőbánya V., Uzsa MN Erdészeti Gazdasága, Közúti Építő V. keverő-telepe, valamint a tsz  homok- és kavicsbányája.
A hetvenes évek új beruházásai: vegyesbolt, élelmiszerbolt, általános iskola.
Külterületei lakott helyek voltak: Uzsabánya bányásztelepülés, 1973-ban 500 lakossal (132 ház), általános iskolával, villanyvilágítással, vízvezetékkel, csatornahálózattal rendelkezik. Egyéb lakott helyei: Uzsa-erdésztelep, Uzsa vasútállomás és őrház, Baranyás, Csertető, Kőorra, Szilos, Csalit, Berkenyés, Pótlék, Belátó, Bédia, Csengő nevű lakott helyei már a legújabb helységnévtárban nem szerepelnek.
A falu határában elpusztult Gárdony, Pabar és Szentlélekuzsa nevű középkori települések emlékét és nyomait hasonló nevű dűlő nevek őrzik. (Lásd Gárdony, Pabar és Szentlélekuzsa címszavait.)

Pabar.

Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. 1261: Pobor a királyi hirdetők ispánja (Sztp. KritJ l:385). Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű lehet: vö, ócseh Pobor személynév.

A Lesence-vize mellett települt falvak sorába tartozik. Tapolcától É-ra, Uzsa és Lesencetomaj szomszédságában feküdt. Első említésekor 1164-ben 3 szabados, 2 pecér és 4 szolga családja szerepel adományban. A középkorban nemesi birtokosok uralták, az Uzsai, Pabari, Dörögdi. A XVI. sz.-ban a Tomaji, Csabi családok, később a XVII-XVIII. Sz-ban a Lengyel, az Esterházy és Mednyánszky famíliák tagjai osztoztak rajta. 1531-ben a dikátor 7 ½ lakott telkét jegyezte fel, továbbá 10 szegényt, 4 lakatlan telket és 2 libertinust. 1546 után a dikajegyzékekben és más forrásokban nem szerepel a lakott helyek között, - állandóan puszta. Pusztulásának okát a török portyázásokban és becsapásokban kell keresnünk. 1627-ben Devecser várához tartozik, 1697-ben Szigliget vár tartozéka, majd az Esterházy rész a XVIII. sz.-ban a devecseri uradalom  része. A puszta területe szántó és erdő, urai árendába adással hasznosítják. Az erdő makkjára hajtott állatok után cenzust fizetnek azok gazdái. 1778-ban Lesenceistvánd lakosai használják faizásra és legeltetésre. Fényes mint Lesencetomaj mellett fekvő pusztát felveszi 1851-ben Geográfiai Szótárában. Ma Lesenceistvándhoz tartozik.

Szentlélekuzsa

Az Uzsa helységnév magyarázatát1.Uzsa szócikkében. A megkülönböztető szerepű Szentlélek- előtag a Szentlélek tiszteletére szentelt pálos monostorra utal.
Az Uzsa települési terület déli részén alakult ki e falu, amely 1287-ben osztályban Uzsai Csejkátnak vagy Csankadnak jutott. Csankad után a települést Csankaduzsának nevezték, majd ennek leszármazója a XIV. sz. I. felében élt Csejkát Lőrinc után Lőrincuzsájának. Az előbbi név 1451-ben, az utóbbi 1516-ban tűnik fel, de a század közepe után többé nem fordul elő. Déli fekvéséről Alsóuzsának is nevezik, de ez a neve is csak a XVI. Sz. közepéig ismert. Ebben az időben a birokosáról kapott nevén Hosszútóti Uzsának is emlegetik, mindezeket a névalakokat azonban kiszorítja az 1536-tól ismert Szentlélekuzsája vagy Szentlélek Uzsa név, az itteni, még a nevezett Csejkát Lőrinc által alapított pálos monostorról, melyről 1333-ban értesülünk először. Kétségtelenül megállapítható a birtoklástörténetből, hogy a Csankaduzsa vagy Lőricuzsa birtokosaként még a XV. Sz. II. felében feltűnik a Hosszútóti család és e birtokosváltozással következett be a régi nevek megszűnése és állandósult a Szentlélekuzsa névforma. Hogyan jutottak a birtokhoz a Hosszútótiak, nem lehetett megállapítani - feltehetően királyi adományból – kétségtelen viszont, hogy a nevezett időtől fogva ők az egyedüli birtokosok egészen a XVII. sz. végéig, amikor a Madocsányiak majd az Esterházyak kezére kerül és az utóbbiak a pusztát devecseri uradalmukhoz csatolják.

Uzsa eredeti, nagy területéből kivált települések közül ez volt a legnagyobb és leghosszabb életű. 1538-ban népe a pálos barátokkal Kecseti Márton veszprémi kanonok fosztogató serege elől Tátika várába menekült. 1564-től alávetett a töröknek. 1572-ben és 1573-ban elfogyott lakossága, csupán 1 menekült nemes lakik a faluban. A XVII. sz. I. felében még lakott hely kevés népességgel, 1635-ben azonban pusztának mondják, többé nem népesül be. A mondott évben eltiltják területe használatától Zalakoppány, Szentgrót és Óhíd települések lakóit. 1698-ban – később is – makkos és gesztenyés erdőit és szántóit az istvándiak használják tized fejében, legelőiért és rétjeiért évi 12 forint bért fizetnek. 1781-ben a prágai jobbágyok használják legelőit – ingyen. 1785-ben 3 urasági malom áll a pusztában a Lesence-patak vizén és 2 erdőőri ház. Feltünteti a megye az 1792. évi térképe. Nagy Lajos szerint 1828-ban 7 házában 57 személy él. 1829-ben már csak 2 malmát jegyzik fel, egyik deszkametsző, a másik lisztes. 1962-ben Uzsabánya külterületi lakott hely, Lesenceistvándhoz tartozik. Az egykori falu emlékét Szentlélek nevű dűlőnév őrzi Lesenceistvánd határában.

Levéltári adatok alapján 2003-ban készítette: Tóth Csaba